

AZ ÉN SZTORIM
Szia, Nóra vagyok…
….egy utazó vagyok a jóga útján, egy örök tanuló. Amit eddigi utamon tanultam szívesen megosztom Veled.
Ezt látom életfeladatomnak, hogy másokkal megismertessem a jógát, az ehhez tartozó életmódot, tanítsalak a tapasztalataim alapján. Segítsek a fejlődésben a jóga önismereti útján másokat.
Számomra a jóga a csoda, ami kiegyensúlyoz, egyszerre tart a Földön és repít az Égen. Segít megismerni önmagam, lecsendesíteni a felesleges gondolatokat. Életem egy nehéz, zavaros szakaszában talált rám – mutatta az utat – azóta is ezt az utat követem.
Nem egyik pillanatról a másikra jutottam el a jógaoktatásig, mondjuk úgy ez az a hivatás, amiben megtaláltam önmagam sok-sok ezt megelőző szakma vagy munka után. Kreatív személyiség vagyok, festek, rajzolok – bár amióta jógát oktatok keveset – voltam fodrász, aztán grafikus, volt egy kis tervezői stúdióm. Aztán marketinges lettem egy cégnél, ahol később az üzemvezetői posztot láttam el. Közben sikerült megnyitnom a stúdiómat. Az első évben napközben egy gyártó üzem műhelyei között ingáztam és este pedig alig vártam, hogy jógaórát tartsak.
Majd jött a pillanat amikor úgy éreztem tanultam és tapasztaltam annyit a jóga terén, hogy csak azzal foglalkozzak. Közben akkreditáltattam a stúdiót– és magamat – a Yoga Alliance Internationalnál és hamarosan bele is kezdtem az online és offline oktatásba. Így a magassarkút és a „business-look”-ot lecseréltem leggingsre és zoknira.
Innentől heti rekord számú órám lett a stúdióban. Hatha jóga, gyerekjóga, kismamajóga, Aerial jóga, Aerial gyerekjóga, TRX, Tabata, Köredzések, Restorative Aerial jóga….. De már ez is a múlt, a személyi és csoportos órák helyét átvette az oktatás.

Két gyermekem van, 11 és 13 éves fiúk. Jóideje elváltam már. A gyerekek heti váltásban vannak velem egy cicus pedig állandóan.
A jóga mellett a zongorázás és a nyelvtanulás a hobbim, és imádok utazni. Németül anyanyelvi szinten beszélek, hosszabb időt éltem Németországban. Ezenkívül az angol, francia, török – amiket eddig tanultam.
Olyan személyiség vagyok, aki soha nem tud megállni, igaz fordítok időt a pihenésre, de az agyam folyamatosan zakatol. Ez a tanítványaimnak csak hasznukra válik, mottóm: „hogyan segíthetem a tanulásodat a leghatékonyabban” – erre talán az üzemvezetői évek tanítottak – hogyan hozzuk ki a legkevesebb idő/eszköz ráfordítással a legtöbbet valamiből.
Online oktatói felületemet folyamatosan frissítem, mindig van újdonság. Tanulóimmal pedig a vizsga után is tartjuk a kapcsolatot és szívesen segítek a jógás útjuk elindításában, ápolásában mindig.
Van rengeteg jógás és edzői képesítésem, ezt lentebb felsorolom. Nem hagyom abba a tanulást, nem állok meg. Amiért nagyon hálás vagyok, hogy az 500 órás jógaoktatói képesítésemet a Yoga Alliance vezetőjénél Swamiji-nél végezhettem el egyenesen Indiából élő online tanfolyamon. 2022-ben megkaptam a YAI-tól a „Nemzetközi Nagykövet” kinevezést, mely hatalmas hálával tölt el. Alap képzésemet pedig Szvetlana Maevszkaja jóga mesternél végeztem, aki a Hatha jóga mellett a Kaya Kalp jóga világába is bevezetett. Szvetlana orosz származású, Indiában tanulta a jógát és jelenleg is sokat tartózkodik ott. Számomra mindkét képzés nagyon különleges tudást adott, hálás vagyok érte, hogy ezt hozta a sors.
Itt az idő, hogy ezt továbbadjam Neked!


SZAKMAI VÉGZETTSÉGEIM:
Jóga:
Yoga Alliance International Nemzetközi Nagykövet
500 órás „Transformational Yoga” mester
Hatha jóga oktató
Kaya Kalp jógaoktató
Aerial jóga oktató
Restorative Aerial Jóga oktató
Kismama jógaoktató
Gyerekjóga oktató
Az International Yoga Alliance által akkreditált jóga oktató vagyok, jóga oktatói képzéseket tarthatok. A tanfolyamaimon résztvevő tanulók sikeres vizsgatétel után nemzetközi jógaoktatói oklevelet kapnak, mellyel az egész világon dolgozhatnak.
Fitnesz:
OKJ Csoportos Fitnesz Instruktor
Funkcionális Fascia Tréner
Egyéb:
Egészséges Táplálkozás Tanácsadó
Asztrológia alaptanfolyam
